Ahmet szeretett napnyugtakor a tulajdonosok (Öztürk dinasztia) és kiemelt vendégek részére fenntartott, exkluzív tetőteraszon heverészni. A dúsgazdag család szerencsére az Államokba menekült a turistaszezon csúcsidőszaka elől, így lazíthatott egy keveset. Egyetlen igazán előkelő látogató sem volt a szállodában, csak egy rakás német, holland és néhány kényes francia nyaraló. Jelen pillanatban ő volt a Palace Hotel legmagasabb rangú lakója. Mindennél jobban élvezte ezeket a napokat, még akkor is, ha tudta, ő csak egy alkalmazott. A hierarchia csúcsán lévő igazgató, a direktor, a legfelsőbb vezető, Isten földi helytartója (akarom mondani Allah, hiszen ez a történet Törökországban játszódik), a napfényes Antalya egyik gyémántként ragyogó luxushoteljében. Imádta a kilátást, és miközben a nem mindennapi panorámában gyönyörködött mutatóujjával alaposan kitakarította jobb orrüregét, majd a benne található megszáradt orrváladékot egy kis galacsinná sodorta. A fikácskát elegánsan elpöckölte, majd diadalittasan belekortyolt ezerszínű italába. Ahmetnek semmi sem volt elég, kivételesen szép felesége, a milánói egyetemen tanuló daliás fia, és kiemelkedően jó állása volt. Az élete első pillantásra tökéletesnek mondható volt, túl tökéletesnek. Ahmet mégis folyton elégedetlenkedett. Többre vágyott. Az űrt, amely folyton hasogatta a tudatát, lelkét és zsíros kis testének minden porcikáját többnyire prostituáltakkal, koktélokkal és a beosztottjai rendszeres és módszeres alázásával töltötte ki. Ahmet megtestesítette a tökéletes diktátort, a kegyetlen zsarnokot.  Ennek a szerepkörnek maximálisan megfelelve, elérkezettnek látta az időt, hogy az esti műszakos takarítószemélyzet baszogatási körútjára induljon. Lehörpintette hát az édes nedűt (imádta a cukrozott löttyöket) és a hatalmas mosókonyha felé vette az irányt, természetesen lifttel utazott. Ki nem állhatta a testmozgást, a lépcsőzést, a sportokat. Szóval Ahmet, úgy ahogyan a nyári hónapokban tőle megszokható volt 9 óra tájékában beszállt az északi szárny VIP liftjébe. Ezt a felvonót csak az arra feljogosított, politikai kapcsolatokkal vagy komoly gazdasági befolyással rendelkező oligarchiák használhatták. Az elegáns ajtó halkan zárult, majd Ahmet húsos kis ujjacskáját a minusz 1 feliratú gombra helyezte. Elengedett egy lötyögős bélgázt, bár ez nem volt rá jellemző, de talán nem kellett volna „etli bezelyét” uzsonnázni, szervezete nehezen bírt a borsóval. Ahmetnek esze ágában sem volt emiatt szégyenkezni, egész addig a pillanatig, amíg valaki meg nem szólította az üresnek vélt üvegdobozban.

• Nocsak, Igazgató Úr, hát szabad ilyet társaságban? – a török olyan megdöbbenéssel bámult a semmibe, mint azelőtt soha. Szemmagasságban egy javarészt lila színben foszforeszkáló, kb. 5 cm nagyságú kis képződmény lebegett előtte, kölykös kacagás kíséretében.
• Ludowik vagyok, szolgálatára. – folytatta a lény.
• Mi a fene ez? – kiáltott fel a rémülettől az ötvenes évei elején járó férfi. Két lépést hátrált, riadtan nézte a vidáman himbálózó kis izét.
• Én egy csikóhal vagyok. – válaszolta higgadtan, majd elegánsan meghajolt.
• Hogy micsoda? -kérdezett vissza elalélva Ahmet.
• Hippocampus a latin nevem. Itt élek ebben a liftben, de valójában láthatatlan vagyok. Csak annak jelenek meg, akinek akarok. Önnek például nagyon szívesen Igazgató Úr. – hetykén perdült egyet a levegőben. – Ne féljen, más különleges képességem nincs, nem harapok és mérgező sem vagyok. A gondolataiban sem olvasok. A testvéreim sajnos halottak, egyedül maradtam. Ők megpróbálták elhagyni a felvonót, de azonnal elpusztultak. Talán a páratartalom az oka, ki tudja. – Ahmet fellélegzett, amikor az elektromos ajtó kinyílt, és szó nélkül elhagyhatta a liftet. Jó néhány hétbe telt, míg megbarátkozott a gondolattal, hogy mostantól egy nem éppen hétköznapi útitárssal gazdagodik az élete. A két mindenben teljesen különböző egyéniség között mégis kialakulni látszott valami. Már javában tombolt az ősz, amikor azon kapta magát, hogy beszállás után megállítja a felvonót, és részletesen beszámol kis barátjának az aznapi eseményekről. Elvarázsolta Ludowik humora, naivsága és figyelme. Egy szerdai napon kicsit túlzásba vitte a Sex On The Beach fogyasztását, és finom pajzánkodásba kezdett a kis hippocampussal. Szó szót követett, és azt vette észre az enyhén túlsúlyos igazgató, hogy a vidám kis lényecske az égbe meredő nemi szervének csúcsán ficánkol. Ahmet az intenzív csiklandozástól a hetedik mennyországba repült. A furcsa pár a történtek miatt ironkodott-pironkodott egy rövid ideig, majd Ludowik számára mindennapossá vált a merev péniszen való szenvedélyes lambadázás.

A titkos kapcsolat az idők folyamán egyre inkább elmélyült. A köpcös török felsővezető egy beszélő csintalan csikóhallal osztotta meg minden bánatát. Korrupt üzleti manőverei stratégiáiról, és olykor piszkos álmairól is fecsegett foszforeszkáló kis barátjának. Korábban majd kiugrott a bőréből, ha Erdogan elnök baráti körének valamelyik illusztris tagja jelent meg az épületben, de mióta az északi szárny VIP liftjének megszállott utazója lett, gyűlölte a kényszeredett bájolgásokat. Ahmet napról napra egyre hevesebb szívveréssel szállt be a felvonóba. Minden reggel mosolyogva ébredt, mert tudta, este olyan találkában lesz része, ahol nem érheti csalódás, ahol igazán önmagát adhatja és figyelnek rá. Egy idő után furcsaságokat vélt felfedezni önmagán. Rettegni kezdett attól, hogy esetleg Ludowik kapcsolatba lép egy befolyásos üzletemberrel és kettejük között szövődött különleges kötelek majd lazulni látszik. Féltékenység kezdte el gyötörni, gondolatai állandó főszereplője lett a kis csikóhal. Lassan, de biztosan szembesülnie kellett a zord ténnyel, ő bizony életében először, végzetesen szerelemes lett. Egy foszforeszkáló kis lénybe, aki megnevettette, megértette és a megdobogtatta kősziklának vélt szívét. Ludowiknak sikerült a lehetetlen, betöltötte a korábban fájóan tátongó és sajgó űrt, ami az Igazgatót kínozta.

Ahmet utolsó találkozásuk délutánján – bár tudta, hogy a borsótól nagyon felfújódik – „etli bezelyét” uzsonnázott. Rövid kis csacsogás és kamaszos kacagás után az újdonsült szerelmespár ismét egymásnak esett. Török szállodavezérünk gyorsan megvált Boss öltönynadrágjától, majd a szokásos terpeszbe vetette magát, hagyván, hogy Ludo kényeztesse péniszét és ánuszát. Ahmet aznap este elkövetett egy visszafordíthatatlan hibát, a gyönyör pillanatában, magatehetetlen kábulatában, fingott egy végzeteset. Az orkán erejű bélgáz olyan lendülettel tört ki, hogy a pehelykönnyű csikóhalat nagy sebességgel a tükörnek csapta. Ludowik azonnal eszméletét vesztetette, majd sérülései következtében néhány percen belül elhunyt. Ahmet lelkét darabokra szakította felfoghatatlan fájdalom, heves zokogások közepette tápászkodott fel a bársonypadlóról. Soha nem élt át még ehhez hasonló veszteséget, könnyei szinte eláztatták elegáns ingjét. Élete a történtek után meredek mélyrepülésnek indult. Egyre többet ivott, szinte szédelegve szállt be nap mint nap az északi szárny VIP liftjébe, ahol tébolyult állapotban Ludowik nevét skandálta. Korábban munkáját kiválóan végezte, de a súlyos alkoholproblémák elhatalmasodtak rajta, így az Özturk dinaszta kénytelen volt őt elbocsájtani az állásából. A jobb napokat is megélt valaha volt hoteldirektor Frankfurt külvárosában egy gyrososnál kapott eladói munkát. Ahmet szíve minden egyes fingásnál összeszorult, hiszen kapcsolatuk Ludowikkal is pont ezzel kezdődött és a sors furcsa fintora, hogy ezzel is ért véget. Piciny, fűszerszagtól bűzlő lakókocsijában minden este a foszforeszkáló kis csikóhallal közös élményeinek emlékében fürdőzve hunyta álomra, mogyoróbarna szemeit.