A cefre és a hypo keverékének utánozhatatlan bűze lengte be a csörgöfelsői Kockás kocsmát. Lajos, a munkanélküli tv-szerelő jól ismerte ezt a szagot. Jolika csütörtökönként takarított a kis presszóban, ez az elviselhetetlen aroma egyfajta tájékozódási pont volt a vendégek körében. Amint beköltözött orrukba ez az alattomos buké tudták, közeleg a hétvége. Jolika ugyanis nagy ívben baszott a HACCP szabályozási pontokra, úgy ítélte meg, hetente egy alapos sikálás többet ér, mint a mindennapos maszatolás. A testes asszony ugyanezt az elvet követte szexuális szokásai során is.

Jolika ízléstelen szájfényeket használt, amelyek dél körül már kellőképpen rászáradtak ajkaira. Különös ismertetőjegye volt, hogy erős hajlakk illatot árasztott, frizuráját minden reggel gondosan betupírozta. Némi korpa díszitette mélyen dekoltált zöld felsőjét. Számtalan szeretője volt, és ezek a férfiak szinte mesébe illően megfértek egymás mellett. Hódolói olykor apró ajándékokkal kedveskedtek neki, de nem ez volt az ötven feletti hölgy fő motivációja. Jolika egyszerűen igényelte a szexet. Olyan volt neki, mint az evés vagy az ivás. Lételem. Élvezte persze, de nem is a kéj volt a fő mozgatórugója. „Jolika a könnyed baszásra született” – mondta róla Zoltán, az egyik környékbeli borász, aki minden héten beosont vele a göngyölegraktárba. Általában csütörtök délelőtt volt a „szállítás”, nem volt ez másképp ma sem, kedvtelenül állította meg kisteherautóját a Kockás kocsma előtti parkolóban. Elszívott még egy szál cigarettát, és komótosan pakolni kezdte a rekeszeket.

Mindeközben odabent két törzsvendég mulatta az időt. Lajos érzett valami kellemetlen utóízt az első barackpálinka lehörpintése után, ezért úgy döntött, - bár nem így tervezte -, de iszik egy kisfröccsöt. Malactápért indult a volt téeszhez, de ráér az még, gondolta magában. Legalább megnézi a híreket. Lajos fontosnak érezte, hogy tájékozott legyen a világ mindennapos eseményei terén. Erzsinéni – még a rendszerváltás idején ragadt rá ez a becenév idősebb Horváth Jenőre – azonban nem a tudásszomj miatt bámulta a délelőtti híradót, hanem csak egyszerűen azért, mert be volt kapcsolva a készülék. Erzsinéni többnyire az egész napot a sarokban lévő kissé kopott hokedlin töltötte, néha kikandikált a maszatos ablakon, de többnyire Jolika hatalmas idomain legeltette szürkehályogos tekintetét. A hetvenhat éves rokkantnyugdíjas egyfajta dívaként tekintet a felszolgálónőre. Jolika jobb napokon, szánalomból megengedte kedvenc törzsvendégének, hogy kissé megmarkolássza húsos melleit, de persze csak ha nem látta őket senki. Hatalmas, puha keblei voltak, és irgalmatlan nagy hátsója. Erzsinéni gyakran felejtette a szemeit a nőn, de ez nem is meresztgetés volt, vagy vad szexuális vággyal átfűtött nyálcsorgatás, inkább pihentetés. Megnyugodott, ahogy figyelte a lágyan ringatózó emlők mozgását. Egy másik, távoli dimenzióba került. Hányszor, de hányszor végignézte a ringatózó csecsek játszadozását a klasszikus vékony aranyláncon csüngő, keresztre feszített Jézussal. Az ékszer gyakran beszorult a két fehér hústömeg közé, majd egy óvatlan pillanatban, (például amikor az asztalra helyezte a snápszot) kiszabadult a fogságából.

• Te Joli, Te. Hát ott van a tévébe az a férfi, aki néhány éve eltévedt és ellopta az aznapi nemzeti sportot. Tuggya Jolika amelyik nem beszélt magyarúl. – Erzsinéninek rettenetes arcmemóriája volt.
• „Elon Musk megmagyarázta, miért repedt meg az új Tesla üvege” folytatta a bemondónő a hírolvasást.
• Maga nem normális. – reagált azonnal Lajos.
• Erzsinéni. Maga már megint hülyéket beszél. Ez egy milliárdos autógyáros. Nem volt ez még Csörgöfelsőn sose. Arról én tudnék. Szílicium városába lakik, ott vannak a gyárai. Ez csinálja az űrrakétákat is és a műholdakat. – bár a kocsma jóformán üres volt, Lajos elégedetten nézett körül. Igaz, hogy csak néhányan hallják briliáns műveltségének újabb megcsillanását, de akkor is büszke volt önmagára. A két vendég, bár első pillantásra kapcsolatuk kiegyensúlyozottnak tűnt, gyakran keveredett egymással heves, bár valójában ártalmatlan szóváltásba. Az igazamvanok és igazamvoltok úgy repkedtek a csehóban, mint a hétvégi falusi focimeccsen a kiköpködött szotyolahéj. Belépett az ajtón a fiatal borász. Jolika azonnal nedvesedni kezdett, amint meglátta, hogy a feszülős klasszikus farmernadrágját viseli. Nem bírt ellenállni a nála jóval fiatalabb, egyébként nős vállalkozónak.
• De mondom Joli. Nézzed má. Itt szátt le a deles pestiről. – Erzsinéni kézzel-lábbal magyarázott, de Lajoson kívül senki nem figyelt rá. Zoltán tekintetéből még egy tapasztalatlan szakközépiskolás is azonnal kiolvasta volna, hogy közösülésre készül. Erzsinénit és Lajost ez azonban egyáltalán nem zavarta, tudták, hogy csütörtökönként néhány perc „adminisztráció” miatt elvonulnak a raktárba, aminek az ajtaját a tavalyi meszelés óta nem rakták még vissza.
• Hátramegyek, megírjuk az átvételi nyilatkozatot, 5 perc az egész, addig figyeljen a rendre Erzsinéni. – Jolika arcára elégedett mosoly ült, eljött a várva várt pillanat, hamarosan újra magában érezheti a fiatal ágyasa szerszámát.
• Emlékszik Joli, emlékszik, ugye? – hiába könyörgött kétségbeesetten Erzsinéni, hogy Jolika koronatanúként igazolja állítását, a kocsmárosnő gondolatai már teljesen máshol kalandoztak. Derékig felhúzta a pamutszoknyáját, majd kis terpeszbe rakta lábait, és egy hatalmas fémhordónak támaszkodott. Zoltán egyetlen tűpontos mozdulattal helyezte be merev péniszét a narancsbőrgödröcskékkel tarkított testbe. Ütemes és határozott mozdulatokkal kezdte el a gyönyörhöz vezető intenzív döngölést.
• Dehogy volt ez Csörgöfelsőn Erzsinéni, beszél itt össze-vissza. Elenmuszk soha nem jár vonattal csak elektromos autóval vagy űrhajóval. Nemzeti sportot meg mi a fasznak lopna? Azt a Kajdocs Jóska vitte el a rohadtja, emlékszem tisztán. De tagadja a mai napig. Az a külföldi meg egy hülye gyerek volt, aki elindult haza az ozorafesztiválról és eltévedt. Belga volt, ha jól emlékszem. Maga azzal keveri.
• Mondom Lajos, az vitte el, aki az előbb dobátta az autóját. Mondjad már meg neki Jolikám. – Hiába kiabált Erzsinéni, a raktárból felelet nem érkezett. Zoltán pontosan olyan rutinszerűen baszta Jolit, mint ahogyan kitöltötte a szállítóleveleket. A néhány pillanatnyi mámor után sitty-sutty összekapták magukat. Ugyanazok a mozdulatok ismétlődtek hétről-hétre, csak a háttérzaj volt mindig más és más. Jolikát végtelen elégedettség fogta el, visszarántotta bugyiját, és mint aki jól végezte dolgát, újra a pultra támaszkodott.
• Lajos, iszik még egy fröccsöt? – a válasz egy már jól ismert apró igennel felérő fejbiccentés volt.
• Erzsinéninek már megint igaza van. Találkoztam én is az Elenmuszkkal, ez két éve volt. Stoppolt, én vittem el az állomásra. És tényleg, most, hogy mondja, volt nála egy nemzeti sport. – a borász dobott egy gonoszkás, huncut mosolyt, majd kilépett a kocsmaajtón.
• Emész Te a jó kurva anyádba. – szólt utána csalódottan Lajos.
• Na ugye én megmondtam. Igazam van. Ellopta. – a vita kora estig folytatódott. A pletyka szárnyra kelt, és azóta többen tudni vélik, hogy Elenmuszk a zöldségeshez is betért, és csillaggyümölcsöt keresett. A „flancos”, így emlegetik. Sőt, egyesek azt is hallották, hogy telekvásárlást fontolgat Csörgöfelső határában.

Ahmet szeretett napnyugtakor a tulajdonosok (Öztürk dinasztia) és kiemelt vendégek részére fenntartott, exkluzív tetőteraszon heverészni. A dúsgazdag család szerencsére az Államokba menekült a turistaszezon csúcsidőszaka elől, így lazíthatott egy keveset. Egyetlen igazán előkelő látogató sem volt a szállodában, csak egy rakás német, holland és néhány kényes francia nyaraló. Jelen pillanatban ő volt a Palace Hotel legmagasabb rangú lakója. Mindennél jobban élvezte ezeket a napokat, még akkor is, ha tudta, ő csak egy alkalmazott. A hierarchia csúcsán lévő igazgató, a direktor, a legfelsőbb vezető, Isten földi helytartója (akarom mondani Allah, hiszen ez a történet Törökországban játszódik), a napfényes Antalya egyik gyémántként ragyogó luxushoteljében. Imádta a kilátást, és miközben a nem mindennapi panorámában gyönyörködött mutatóujjával alaposan kitakarította jobb orrüregét, majd a benne található megszáradt orrváladékot egy kis galacsinná sodorta. A fikácskát elegánsan elpöckölte, majd diadalittasan belekortyolt ezerszínű italába. Ahmetnek semmi sem volt elég, kivételesen szép felesége, a milánói egyetemen tanuló daliás fia, és kiemelkedően jó állása volt. Az élete első pillantásra tökéletesnek mondható volt, túl tökéletesnek. Ahmet mégis folyton elégedetlenkedett. Többre vágyott. Az űrt, amely folyton hasogatta a tudatát, lelkét és zsíros kis testének minden porcikáját többnyire prostituáltakkal, koktélokkal és a beosztottjai rendszeres és módszeres alázásával töltötte ki. Ahmet megtestesítette a tökéletes diktátort, a kegyetlen zsarnokot.  Ennek a szerepkörnek maximálisan megfelelve, elérkezettnek látta az időt, hogy az esti műszakos takarítószemélyzet baszogatási körútjára induljon. Lehörpintette hát az édes nedűt (imádta a cukrozott löttyöket) és a hatalmas mosókonyha felé vette az irányt, természetesen lifttel utazott. Ki nem állhatta a testmozgást, a lépcsőzést, a sportokat. Szóval Ahmet, úgy ahogyan a nyári hónapokban tőle megszokható volt 9 óra tájékában beszállt az északi szárny VIP liftjébe. Ezt a felvonót csak az arra feljogosított, politikai kapcsolatokkal vagy komoly gazdasági befolyással rendelkező oligarchiák használhatták. Az elegáns ajtó halkan zárult, majd Ahmet húsos kis ujjacskáját a minusz 1 feliratú gombra helyezte. Elengedett egy lötyögős bélgázt, bár ez nem volt rá jellemző, de talán nem kellett volna „etli bezelyét” uzsonnázni, szervezete nehezen bírt a borsóval. Ahmetnek esze ágában sem volt emiatt szégyenkezni, egész addig a pillanatig, amíg valaki meg nem szólította az üresnek vélt üvegdobozban.

• Nocsak, Igazgató Úr, hát szabad ilyet társaságban? – a török olyan megdöbbenéssel bámult a semmibe, mint azelőtt soha. Szemmagasságban egy javarészt lila színben foszforeszkáló, kb. 5 cm nagyságú kis képződmény lebegett előtte, kölykös kacagás kíséretében.
• Ludowik vagyok, szolgálatára. – folytatta a lény.
• Mi a fene ez? – kiáltott fel a rémülettől az ötvenes évei elején járó férfi. Két lépést hátrált, riadtan nézte a vidáman himbálózó kis izét.
• Én egy csikóhal vagyok. – válaszolta higgadtan, majd elegánsan meghajolt.
• Hogy micsoda? -kérdezett vissza elalélva Ahmet.
• Hippocampus a latin nevem. Itt élek ebben a liftben, de valójában láthatatlan vagyok. Csak annak jelenek meg, akinek akarok. Önnek például nagyon szívesen Igazgató Úr. – hetykén perdült egyet a levegőben. – Ne féljen, más különleges képességem nincs, nem harapok és mérgező sem vagyok. A gondolataiban sem olvasok. A testvéreim sajnos halottak, egyedül maradtam. Ők megpróbálták elhagyni a felvonót, de azonnal elpusztultak. Talán a páratartalom az oka, ki tudja. – Ahmet fellélegzett, amikor az elektromos ajtó kinyílt, és szó nélkül elhagyhatta a liftet. Jó néhány hétbe telt, míg megbarátkozott a gondolattal, hogy mostantól egy nem éppen hétköznapi útitárssal gazdagodik az élete. A két mindenben teljesen különböző egyéniség között mégis kialakulni látszott valami. Már javában tombolt az ősz, amikor azon kapta magát, hogy beszállás után megállítja a felvonót, és részletesen beszámol kis barátjának az aznapi eseményekről. Elvarázsolta Ludowik humora, naivsága és figyelme. Egy szerdai napon kicsit túlzásba vitte a Sex On The Beach fogyasztását, és finom pajzánkodásba kezdett a kis hippocampussal. Szó szót követett, és azt vette észre az enyhén túlsúlyos igazgató, hogy a vidám kis lényecske az égbe meredő nemi szervének csúcsán ficánkol. Ahmet az intenzív csiklandozástól a hetedik mennyországba repült. A furcsa pár a történtek miatt ironkodott-pironkodott egy rövid ideig, majd Ludowik számára mindennapossá vált a merev péniszen való szenvedélyes lambadázás.

A titkos kapcsolat az idők folyamán egyre inkább elmélyült. A köpcös török felsővezető egy beszélő csintalan csikóhallal osztotta meg minden bánatát. Korrupt üzleti manőverei stratégiáiról, és olykor piszkos álmairól is fecsegett foszforeszkáló kis barátjának. Korábban majd kiugrott a bőréből, ha Erdogan elnök baráti körének valamelyik illusztris tagja jelent meg az épületben, de mióta az északi szárny VIP liftjének megszállott utazója lett, gyűlölte a kényszeredett bájolgásokat. Ahmet napról napra egyre hevesebb szívveréssel szállt be a felvonóba. Minden reggel mosolyogva ébredt, mert tudta, este olyan találkában lesz része, ahol nem érheti csalódás, ahol igazán önmagát adhatja és figyelnek rá. Egy idő után furcsaságokat vélt felfedezni önmagán. Rettegni kezdett attól, hogy esetleg Ludowik kapcsolatba lép egy befolyásos üzletemberrel és kettejük között szövődött különleges kötelek majd lazulni látszik. Féltékenység kezdte el gyötörni, gondolatai állandó főszereplője lett a kis csikóhal. Lassan, de biztosan szembesülnie kellett a zord ténnyel, ő bizony életében először, végzetesen szerelemes lett. Egy foszforeszkáló kis lénybe, aki megnevettette, megértette és a megdobogtatta kősziklának vélt szívét. Ludowiknak sikerült a lehetetlen, betöltötte a korábban fájóan tátongó és sajgó űrt, ami az Igazgatót kínozta.

Ahmet utolsó találkozásuk délutánján – bár tudta, hogy a borsótól nagyon felfújódik – „etli bezelyét” uzsonnázott. Rövid kis csacsogás és kamaszos kacagás után az újdonsült szerelmespár ismét egymásnak esett. Török szállodavezérünk gyorsan megvált Boss öltönynadrágjától, majd a szokásos terpeszbe vetette magát, hagyván, hogy Ludo kényeztesse péniszét és ánuszát. Ahmet aznap este elkövetett egy visszafordíthatatlan hibát, a gyönyör pillanatában, magatehetetlen kábulatában, fingott egy végzeteset. Az orkán erejű bélgáz olyan lendülettel tört ki, hogy a pehelykönnyű csikóhalat nagy sebességgel a tükörnek csapta. Ludowik azonnal eszméletét vesztetette, majd sérülései következtében néhány percen belül elhunyt. Ahmet lelkét darabokra szakította felfoghatatlan fájdalom, heves zokogások közepette tápászkodott fel a bársonypadlóról. Soha nem élt át még ehhez hasonló veszteséget, könnyei szinte eláztatták elegáns ingjét. Élete a történtek után meredek mélyrepülésnek indult. Egyre többet ivott, szinte szédelegve szállt be nap mint nap az északi szárny VIP liftjébe, ahol tébolyult állapotban Ludowik nevét skandálta. Korábban munkáját kiválóan végezte, de a súlyos alkoholproblémák elhatalmasodtak rajta, így az Özturk dinaszta kénytelen volt őt elbocsájtani az állásából. A jobb napokat is megélt valaha volt hoteldirektor Frankfurt külvárosában egy gyrososnál kapott eladói munkát. Ahmet szíve minden egyes fingásnál összeszorult, hiszen kapcsolatuk Ludowikkal is pont ezzel kezdődött és a sors furcsa fintora, hogy ezzel is ért véget. Piciny, fűszerszagtól bűzlő lakókocsijában minden este a foszforeszkáló kis csikóhallal közös élményeinek emlékében fürdőzve hunyta álomra, mogyoróbarna szemeit.

Bram mindennél jobban gyűlölte a kedd reggeleket. Elsősorban azért, mert ezidőtájt szinte mindig borítékolhatóan másnapos volt. A hétfő esti sí-showt követő partyn mindig sokkal többet ivott a kelleténél. Úgy általánosságban elmondható volt róla, hogy mindig, minden helyzetben sokkal többet ivott a kelleténél. Bram nem volt válogatós. Szerette a minőségi francia borokat, a belga söröket, de ha nem volt más, színezett olcsó italokat öntött szivacs gyomrába. Alkoholfogyasztási szokásai hamar legendává tették a tiroli kis falucskában, ahol a téli szezonban turistacsapatok hada foglalta el a bájos lankákat.

Bram mindennél jobban gyűlölte a kedd reggeleket. Nemcsak azért, mert ezidőtájt szinte mindig borítékolhatóan másnapos volt. Ezzel a ténnyel ugyanis pontosan tisztában volt a sportintézmény szigorú osztrák vezetősége is, ezért ezen a napon fiatal holland barátunkat nem osztották be sem csoportokhoz, sem egyéni oktatásra.  Főhősünk ugyanis snowboard oktatóként tengette életét. (Nyáron szörftanárként ügyeskedett az északi tenger szeles partján, de ez a történet szempontjából némileg lényegtelen információ). Keddenként számára alantas feladatot kapott. Málnaszörpöt osztogatott a hat év alatti gyermekeknek, egy „Snowli-hausnak” elkeresztelt apró faházikóban. Bram ki nem állhatta a kis kunyhót, a kölyköket úgy általában, a műanyag poharakat és a bezártságot. Negatívan hatott közérzetére a hasogató fejfájás, és a visszaáramló gyomorsav roppant kellemetlen íze. Unottan konstatálta, hogy kollegája, a középkorú, vörösbajszú Hans a néhány méteres raktárba lépbe, tiroli morgások közepette magára öltött egy hatalmas pingvin jelmezt. Bram nem kedvelte osztrák, kötekedő természetű, helyi születésű munkatársát. Minden héten ugyanolyan undorral nézte végig ezt a jelenetet, ahogyan most is. A mesefigura kosztüm hótól átázott, bepállott, poshadt szagától mindig émelygés fogta el. Ráadásul egyébként is szörnyű helyzetét és idegállapotát megtetézte az, hogy segítenie kellett Hansnak a maskara felvételében. A forgatókönyv a szokásos mederben zajlott. A már pingvin funkciót betöltő, egyébként „mindenes” pozícióban dolgozó Herr Hans Maier, folyamatos, halk káromkodásokkal cifrázva kicammogott a kereksisakos gyerekseregekkel tarkított főtérre. A nagy fekete madár megjelenése összességében eufóriát váltott ki a kinderekből, leszámítva néhány csöppséget, aki hangos üvöltéssel fejezte ki a váratlan látogató iránti nemtetszését. Ezek a síkitások apró késszúrásokkal értek fel Bram homloklebenyében. Ezen a januári napon különösen fájóan hatottak rá. Ahogyan az mindig lenni szokott, kinyitotta nyikorgó, fakeretes ablakot, majd átadta a műsorvezetőnek a mikrofont. A produkció kezdetét vette. Bram aznap a dj szerepkörét is magára öltötte, de tette ezt természetesen kényszer hatása alatt. Ocsmányabbnál ocsmányabb német gyermekslágerek üvöltöttek a külső hangszórókból, míg a pingvin és a piros egyenruhában táncoló sítanárok szánalmas koreográfiákkal szórakoztatták az apró sisakosokból álló közönséget.

Bram a hófehér domboldalon táncoló napsugarakat bámulta, és divatos napszemüvege mögött egy apró könnycsepp indult el hódító útjára. Úgy érezte ittléte egy mellékvágány, egy zsákutca. Leheveredett a műbőr kanapéra egy percre, majd furcsa valóságtól elrugaszkodott fél-álombeli állapotba került. Mintha feltápászkodott volna és az ablakpárkányra könyökölve a délelőtti zenés showt kezdte volna el robotszerű állapotban szemlélni. De ebben sem volt egészen biztos, a teste és a képzelete közötti kapcsolatban komoly szakadék képződött. Hansot nézte a pingvin ruhában, ahogyan az „ich packe meinen Urlaubskoffer” című népszerű slágerre táncolt. Furcsa melegség töltötte el a testét, ami lassan az összes porcikáját eltelítette. Érezte, ahogyan egyre hevesebben ver a szíve, miközben az ugrabugráló mesefigurát bámulja. Ismerős bizsergés lett rajta úrrá ágyéktájon. Néhány pillanat is elegendő volt, hogy merevedése legyen. Ezzel párhuzamosan azonnal mély szégyenérzet fogta el, próbálta elnyomni a szárnyaló, beteg gondolatait. Hiába koncentrált arra, hogy fantáziájában ne erőszakolja meg a vidáman huppogó osztrák szárnyast, a szörnyeteg fikció fészket rakott elméjében. Hónapok óta nem ágaskodott így a nemi szerve, apró izzadságcseppek vándoroltak lefelé halantékán. Elképzelte, ahogyan határozott léptekkel kilép a falétesítmény ajtaján, és a simára taposott havon megközelíti gyönyöre tárgyát, majd egyetlen határozott mozdulattal a földre löki. A hosszú sárga csőrre tenyerelve lefogja az menekülni próbáló emlőst, majd szenvedélyes mozdulatokkal kibontja márkás sínadrágját, és előveszi dárdakánt ágaskodó szerszámát. A többnyire fiatal lányokból álló oktatók azonnal elmenekítik a gyerekeket a helyszínről, villámgyors akcióba lépnek. Mivel a picik terelgetése az első, amit ösztönből megtesznek, Bramot semmit sem akadályozza meg a merényletben. A főtér pillanatok alatt kiürül. Távoli síkongatások, és üvöltözések közepette tépi szét a plüss ruha tépőzárját és teszi szabaddá Hans hátsóját, hogy a lehető leggyorsabban behatolhasson. Áldozata hiába izeg-mozog, hiába próbál meg menekülni, Bram ördögi erejével szemben nincs esélye. A holland fiú két kézzel nyomja a hóba a kerek plüss fejet, miközben halk tiroli morgások szűrödnek ki a jelmez alól. Bram mindössze kettőt lök sokkot kapott áldozatán, majd sátáni gyönyör lesz úrrá teste minden porcikáján. Teljes teste lüktet és megfeszül az élménytől, mint a folyóvíz a csapból, úgy folyik ki a nyála a hótól nedves, áporodott fekete plüss anyagra.

• Mit csinálsz Te szerencsétlen? Tán elaludtál? – hangosan kacagva löki meg az álomba szenderült fiút, az időközben újra a házikóban termett Hans.
• Segíts levenni rólam ezt a büdös göncöt.

Bram, miután letörölgette a kézfejére csorgott szájnedvet, végrehajtja a már rutinszerű mozdulatokat. Mérhetetlen szégyen lesz rajta úrrá mocskos álma miatt, hirtelen borzasztó hányinger fogja el.

• Csak hogy felkészülj, - szól vissza az ajtóból hetykén hátra kacsintva Hans – jövő héten Te leszel a pingvin.

Bram meredten bámulja a korhadt, lucskos fapadlót, és azon töpreng, hogy mit is keres ő tulajdonképpen Ausztriában. Iszik egy kis málnaszörpöt, majd összegyűri a műanyagpoharat, és újra folytatja a hófehéren ragyogó lankák masszív bambulását.